Rónaszegi Miklós: Rettenetes Kartal - Kartal kalandos esküvője
A 100. jubileumra, ami ugye a régi helyemen, a www.olvasmanyaim.freeblog.hu címen elérhető könyvleírásokkal együtt számolandó, egy dupla olvasmányélményemről számolok be, a mai könyv ugyanis kettő.
Mostanában nincs kedvem "komoly" könyvekhez, így megfogadva a saját tanácsom, elolvastam Rónaszegi fent említett két ifjúsági regényét. A mondás, miszerint egyik jobb, mint a másik, erre az esetre igaz, mivel az első rész (Rettenetes Kartal) sokkal jobb, mint a második.
Úgy látszik, az ifjúsági irodalomban is létezik az a hollywoodi jelenség, hogy ha a közönségnek tetszett a sztori, akkor feltétlenül le kell róla húzni minimum még egy bőrt, de lehet akár kettőt vagy hármat is. Rónaszegi is lehúzott egy harmadikat (Kartal visszatér) és egy negyediket is (Kartal utolsó kalandja), de ezt a kettőt most nem olvastam el, mivel nem voltak bent a könyvtárban.
A könyvek nem nélkülözik a kalandot, szerelmet, ármányt és cselszövést, valamint a humoros elemeket sem, bár történeti hűségükhöz fér némi kétség, ezért ha lehet töriórára ne ezekből készüljenek fel a gyerekek.
Kartal történetei a XIV. század elejére röpítenek vissza bennünket, abba az időbe, amikor kihalt az Árpád-ház, és a légüres térben kiskirályok vették át az uralmat, pl. Csák Máté, akik, bár maguknak nem akarták a koronát, más-más trónkövetelőt támogattak. Az egyik támogatott Károly Róbert volt, aki fiatal királyként éppen Budára készült, amit a másik trónkövetelő, a cseh Vencel tartott a kezében, amikoris egy erdőszéli kalandban találkozott Rettenetes Kartallal, az urak által félelemmel említett rablóvezérrel. De ki ez a Kartal valójában? Tényleg egy rablóvezér?
A sztori kedves figurákkal van kibővítve, hiszen mit érne a hős társak nélkül? Szavatartó Lóránd, a tökéletes ámde kissé naív, viszont igen bátor normandiai lovag, Benedek, a csalafinta barát, Fintor az igric és persze a gyönyörű Bankó Virág, akibe hősünk rögtön beleszerelmesedik. Szerepel még 2-3 Szent Korona is, csak hogy nagyobb legyen az izgalom, valamint várak, jobbágyok, csaták, lovagok, lovagi torna és persze happy end.
A másik kötet természetesen Kartal és a világszép Bankó Virág kalandos esküvőjét meséli el, mert az esküvő sem zajlhat le kaland nélkül. Károly Róbert ebben a kötetben már valódi király, ámde meg kell küzdenie az ármányos Csák Mátéval, míg Kartalnak szintén meg kell küzdenie mátkájáért. Ez a sztori már nincs annyira kidolgozva, ráadásul kedvenc szereplőm, Szavatartó Lóránd is hiányzik belőle, ámde cserébe kapunk egy másik szerelmi szálat is, de az legyen meglepetés...
Utolsó kommentek