Felipe Fernandez-Armesto: A középkor története
Na, megint egy középkorral foglalkozó könyv, gondolhatnád. De ez nem olyan.
Ez olyan középkorral foglalkozó könyv, amiben egy szót sem találsz a már teljesen lerágott európai történelemről (vagy legalábbis nagyon keveset). Sőt, a szerzőnek kifejezetten az a véleménye, hogy a középkori európai történelem szinte szóra sem érdemes, az igazi nagy dolgok, amik -akkor- nagy események ígértetét, nagy birodalmak születését hordozták magukban, mind-mind Európán túl történtek.
Így hát ez a könyv nem szól másról, mint Japánról, Kínáról, Afrikáról és az amerikai indián kultúrákról.
Én eddig azt hittem magamról, hogy húde-művelt vagyok, pláne, ami a történelmet és pláne ami a középkori történelmet illeti, hiszen egy időben történésznek készültem. De rá kellett jönnöm, hogy a tudásom igencsak szegényes, ami mondjuk a japán vagy afrikai középkori történelmet illeti.
A könyv bebizonyítja, hogy Európa nem feltétlenül vált volna olyan nagyhatalommá az újkorban, mint amilyenné vált, legalábbis ha a középkori eredményeit vesszük alapul.
Utolsó kommentek