Olvasóblog

Jasper Fforde: A Jane Eyre-eset

Hogy miért nem ebből a történetből készült film, és miért a Da Vinci-kódból?

Kicsit hajazott a történet a 71. könyvként olvasott Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt című könyvére. Annyiban éreztem hasonlóságot, hogy abban a könyvben is maga a könyv címében jelzett esemény, a Chagall ellopása is valamikor a könyv második felében következik be, és ebben a történetben is Jane Eyre csak a második részben tűnik fel. Hasonlóság még az, hogy a története háttere itt is és ott is kicsit abszurd.

A különbség viszont az, hogy a Jane Eyre esetet élveztem, míg az Ellopni egy Chagallt nem annyira.

Ez a könyv egy különleges világban játszódik. Egy alternatív múltban (1985-ben), ahol Anglia még mindig vívja háborúját Oroszországgal a Krími-félszigetért, immáron 150 éve. Churchillről még csak nem is hallottak, repülők helyett léghajókkal járnak, ámde központi szerepet kap a sztoriban egy nemműködő lézerbuzogány és már házi klónozókészletek is kaphatóak. Ebben a különleges világban nagy respektje van az irodalomnak és a művészeteknek. Az utcán harcokat vívnak a reneszánsz hívei a szürrealistákkal, és hatalmas becsben tartják a könyveket, és különösképpen a kéziratokat. Az irodalmi bűnügyekel külön szervezet foglalkozik (hamis kéziratok felderítése, ilyesmik), és ennek egyik nyomozója Thursday Next, egy krími veterán, 36 éves szingli nő. Akkor lép be a képbe, amikor az egyik legnagyobb gonosztevő, Acheron Hades, volt irodalomprofesszor, és Thursday volt udvarlója elrabol egy Dickens-kéziratot, és Thursday nagybátyjának találmányát, a Könyvbejárót felhasználva, kihozza és megöli a könyvből az egyik mellékszereplőt, mindezzel hatalmas felzúdulást keltve világszerte.

Thursday feladata lesz, hogy megtalálja Hadest, vele a nagybátyját és a nagynénjét, akit Hades bezárt egy Wordsworth-versbe. Miután egy Góliát nevű szuperkonszern is megpróbálja megszerezni a Könyvbejárót, hogy vele be tudjon jutni egy olyan könyvbe, amiben a lézerbuzogány működik, hogy a fegyvert kihozva a könyvből, be tudják vetni a krími háborúban, Hades elhatározza, hogy megzsarolja a világot Jane Eyre elrablásával. Sikerül kihoznia a könyvből a főszereplőnőt, és ezzel a Bronte-könyv folyását megakasztania, mivel a Jane Eyre egyes szám első személyben íródik, és ha a hősnő nincs a történetben, a történet nem folytatódik. Nincs más megoldás, Thursday-nek vissza kell vinnie Jane-t a történetbe lehetőleg úgy, hogy a történet folyásában semmi lényeges változás ne történjen. Sikerül-e vajon?

Azt hiszem, hogy így dióhéjban leírva nem tűnik olyan végtelenül szórakoztatónak a könyv, mint valójában, pedig az. Nem véletlenül hasonlítják a Monthy Pythonhoz és Douglas Adamshez a stílust, mert telis-tele van abszurd elemekkel. Időutazással, a ki-bejárással a könyvekbe, a földöntúli képességekkel megáldott Hadessel, vámpírokkal, és azzal a vitával, ami azt hivatott eldönteni, hogy vajon Shakespeare írta-e a saját műveit? Tele van a sztori irodalmi áthallásokkal, utalásokkal, így aki igazán élvezni akarja a könyvet, annak legalább egy iciripicirit jártasnak kell lennie az angol irodalomban. A Jane Eyre-t elolvasni kötelező, mielőtt ebbe a könyvbe fognál, de ha jókat akarsz nevetni, az sem árt, ha nagyjából képben vagy a Shakespeart övező vitákban, és az is jól jön, ha tudod, melyik Shakespeare darabot hívják babonából a címe megnevezése helyett "a skót darabnak".

Végső értékelés? Az idei év eddigi legeslegszórakoztatóbb könyve.